Szeptemberben egy hétvégét a Bükk-hegységben töltöttünk. Noszvajon egy igazi vadászházban aludtunk. Onnét jártuk be a vidéket. Reggel korán keltünk és autóval elmentünk Szilvásváradra. Felsétáltunk a Szalajka-völgyben a Fátyol vízesésig. Közben láttunk sok pisztrángot és játszottam a gesztenyékkel. Innét folytattuk utunkat a Lázbérci víztározóhoz. Upponynál parkoltunk le és tettünk egy jó hosszú gyalogtúrát, végig a víztározó mentén. 4 km-t gyalogoltam! El is fáradtam rendesen. Apa kerített egy lovaskocsit, így visszafelé azzal mentünk. Nagyon élveztem a kocsikázást a szép őszi erdőben. Ezután Ózd felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk egy barátunkat. Karesz is roki, mint én, csak ő már felnőtt. Bár termetre nem nagyobb, sőt… ugyanakkora a póló méretünk. Karesz programozó és kipróbálhattam a számítógépeit. Nagyon menő cuccai vannak. És akváriuma, az is nagyon tetszett. Sötétedett már, amikor visszaindultunk. A faluban egy vendéglőben vacsoráztunk. Vargányás rizottót kaptam és jó étvággyal megettem. Barátságos hely volt és nagyon kedvesek voltak a pincérek. A szálláson jól esett a meleg fürdő, hamar el is aludtunk Tesóval.

Másnap a teraszon reggeliztünk, amit apa készített. Egy mókus ugrált az udvaron álló tölgyfán. Utána összecsomagoltunk és elindultunk Egerbe. Megnéztük az Egri várat és a fegyverkiállítást. Kaptunk tesóval egy fából készült nyílpuskát, aztán sétáltunk a belvárosban. Innét Egerszalókra autóztunk, a Sódombhoz. Körbenéztük, majd indultunk haza, Kecskemétre. Szép, tartalmas hétvége volt, sok élményben volt részem, nagyon jól éreztem magam.


A kirándulás költségvetése:
Támogatta: